2015. február 7., szombat

A leghosszabb utazás...

Akik ismernek tudják, hogy imádok utazni. Nem jártam még túl sok helyen, de rengeteg tervem van a jövőre nézve.
Minél többet utazok, annál inkább arra a következtetésre jutok, hogy az egész életünk egy hosszú utazás. A leghosszabb utazásunk. Úgy képzelem el, mint egy vonattal történő utazást. Vannak olyan személyek, akik már a vonat elindulásakor ott ülnek mellettünk, majd idővel átadják a helyüket másoknak, legvégül pedig leszállnak. Vannak akik hirtelen felugranak, amint megpillantják az ablakból az állomást, és még csak egy búcsúszót sem tudnak rebegni . És vannak olyanok, akik már türelmetlenül várják a megérkezést. Mások szintén ott ülnek mellettünk az indulásnál, és jobb esetben szinte a végállomásig velünk taranak. Néha átadják a helyüket, néha visszaülnek, majd elsétálnak a büféhez, de mindig tudják, hogy hol találnak meg Téged.
Vannak olyan személyek, akik nem váltottak jegyet, és bármilyen rossz is megvállni tőlük, nincs mit tenni. Vannak olyanok, akik ugyan váltottak jegyet, de mivel már túlhaladtunk az állomáson, ahova a jegyük szólt, le kell tessékelni őket. Vannak olyanok, akik idő előtt leszállnak, még egy "Viszlát"-ot sem mondanak, csak az üres helyük jelzi, hogy Ők már nem részei az utazásunknak. Olyanok is akadnak, akik leszállnak (vagy akiket leszállítunk) és pár megálló után visszaszállnak. A legtöbb esetben ilyenkor már elővigyázatosabbak vagyunk és csak azokat engedjük fel, akiknek érvényes menetjeggyel rendelkeznek. Egyesek szinte egész út alatt velünk fecsegnek, mások viszont meghúzódnak és csak távolról figyelnek. 
Sokszor nehéz döntéseket kell hoznunk azzal kapcsolatban, hogy ki maradhat és ki nem. Van, hogy egy potyautast tovább fenthagyunk, mint ahogy kellene, másokat viszont ok nélkül leszállítunk. 
Az én vonatom két személlyel lett könnyebb ebben az évben (igaz,még csak az elején járunk, de az elhatározás megszületett). Az első személy jegy nélkül lépett fel a vonatomra. Bár váltott jegyet felszállás után, elérkeztünk a megállóhoz, ahol le kell szállnia. A másik pedig, Ő még csak el sem búcsúzott, csak miután leszállt, a nyitott ajtó jelezte, hogy befejezte az utazást. Én szerettem volna, ha még sokáig elkísér, de hiába kiáltottam a nevét, nem fordult vissza és a vonat szép csendesen elindult.
Úgy éreztem egy harmadik személy le szeretne szállni, hisz túl messze ült és túl sokat bámult ki az ablakon, mintha nem szivesen venne részt ezen az úton. Viszont nem sokkal a letessékelés előtt, megváltozott. Mintha érezte megérezte volna, hogy a vonat a következő állomásban hagyja.
Egy nagyon fontos dolgot megtanultam az utam alatt: minden egyes utas, aki a lábát feltette a vonat lépcsőjére, hatással volt egy személyre. Rám. Függetlenül attól, hogy kellemes vagy kellemetlen volt velük az út, esetleg szomorú az elvállás, nélkülük ma nem lehetnék az a személy, aki vagyok.
Úgyhogy minden kedves utasnak köszönöm, hogy a vasutamat választották!